Újra itt és megint lent, üdvözöl az álom,
egy ébresztő szól és kezed nem találom,
tövises kezedben a közöny szúr sebet,
csak azzal nem érezteted, kit a szíved szeret.
Hisz előttem áll, ült és feküdt ,mindenhogy,
suttogtam: állj! nem úgy megy már mint akkor,
nem foghatom, nézhetem, gondolni se szabad,
de mindennél erősebb az érzelmi akarat.
Ez egy állapot, stagnál, mint minden szívverésem,
éld át, olvasd a szeretetre éhezésem,
olvasd és nevess, sírj vagy bánom én,
mert az enyém fáj, bármily szar költemény.
Az enyém, mert igaz és ezt érzem belül,
hogy én fekszem alul a bánat meg felül,
én fordulok lassan, én sóhajtok nagyokat,
fontolgatom, hova sorolhatnék okokat.
Csak elfogadnom lehet, megérteni félig,
mert benne kelek , csúszok, ebben élek térdig.
Idő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kritizáló szöveg? Nyugodtan. Egyetértesz azzal amit itt olvastál,akkor se sajnáld a karakterek leütését.