Írni támadt kedvem és szót ragadott az agyam,
tudom nem kérdezed, hogy is érzem magam?
Szakították szívedet apró pici cafatokra,
majd elsétál, elköszön és mindezt vigyorogva,
vagy hogy ő már túllépett, szeressek én is mást,
miközben ő egyszerű és nem érdekli más,
szeretet meg faszom, nem figyeltem mindenre,
de én választottam mást és bíztam magam idegenre,
én láttam a délibábot, én nem tudtam szeretni,
nekem kellett tényleg mindig

https://www.youtube.com/watch?v=lcX7j9UonyQ

Elfonnyadó viasz, csak a kanóc maradt
mint megannyi emlék a boríték alatt
kezemben pár apró, vár az automata zaja,
keserédes kávém mint gondolataimnak java.

Sóhajtól lesz kisebb a nagyobbra való póló,
mert a mellkasomban liheg a sok emlék mi jó volt,
a ragaszkodás bennem mint macska a napra,
elfeküdnék úgy, fejed mellemre hajtva.

Elszáradt virág, a babos zacskó csörög,
a szavak játéka lett volna, felesleges körök,
víz,levegő, napfény és szükségek,
úgy kapkodom a szavakért, egy szót se ejtek ki érte.

Összefirkálták a térképem és lemerült a lámpa,
csak a sötétségben kereslek de túl sok a rámpa,
túl sok a határ, a meghúzott egyenes,
egy pillantás volt és azt mondtad ne szeress.

https://www.youtube.com/watch?v=lDYp3aabmoc

Puzzle doboz összerázva,

teljes káosz az asztalon,

az emlékekkel összezárva,

gombóc ragadt a torkomon.

Agyonszorított zsebkendő,

emlékeztető illatok,

ketten még a képeken,

egy élet az mit itt hagyott.

Suhanc voltam akkor még,

nem volt ennek eleje

mert nem akartam végét látni

hisz tetszett az egész veleje.

Kukoricás, séta, földút ,

elestem a kosárpályán,

emelgettem a földöntúl

csak vágyat láttam a száján.

Nagyapa ajándéka, 

kivételes porcelán szett

azt hitte ő is ,a leányból

asszony lesz.

Buszozás és messzi séta,

hétvégi találka,

morcos szülő, sok a gond,

ki van ez találva.

Ne hidd sose figyeltem,

én hallgattam ha szíved dobog,

de szólj, szóltál volna

mikor esténként a lelked zokog.

Forgolódás, durrog csattog,

száll a szó a messzibe,

utólag már kár vitázni,

látjuk mi lett ez végett.

Eljegyzés meg miegymás,

gyerekről már szólt a fáma,

tervek, jövő , karrier,

hogyan legyen albérletből vára.

Most üres lakás, üres minden,

nem szól többé csipcsirip,

nincs jóétvágyat puszi,

se kicsi vagy a nagy kifli.

Nincsen többé, jó éjt/reggelt,

hogy telt napod ,mesélj valamit,

csak az üres sorozatok,

amik valami életet hagynak itt.

Teli sötét minden este, 

ragyognak a csillagok,

eljött ennek az ideje ,

te ott örülsz,én itt vagyok.

Nem szégyenlem amit érzek,

igaz minden mondatom,

a magány csak amitől félek,

te voltál az én csillagom.

Igaz volt, mégis így lett,

volt sok kedves pillanat,

minden finomsága ízlett

az emléked örökre itt marad.

Nem akarom rágni magam,

hogy emésszen a bánat,

hogy a gondolat felszakítsa

belülről a számat.

Hogy elkiáltsam messzire,

mennyire is rossz ez,
mennyire futnál,
de lábad betonba öntve.

Ez már elemi, ösztön, 

mintha meghalna a társad,

eltűnik, köddé 

csak a nyom marad utána.

Te meg csak ülsz ott, 

nézel ki az ablakon,

neszt hallottál valahonnan

reméled a kulcslyukon.

De nem,

marad a csend,

s a kulcs a zárban,

rendületlen 

mint mióta várlak,
csak egy lakás lett
ami régen az otthonom.

Elfogyó gyertya vagyok, a sötétben vakufény,
békíthetetlen idézet ami a szennylapokon ragadt,
térképes segítséggel szívemnek legmélyén,
ha kutatnék csak a talplenyomat maradt.

------------------------------------------------------------

Nem sértődöm meg, azon a ponton túlestem,
olyan mint egy öreg rágó az odafagyott úttesten,
megvolt az íz, csillogó csomagpapírdarabban
szűzies állapot majd kiköpnek cafatban.

El se hiszem, hogy szedhetném össze magam,