Mindig elszakad egy húr,mikor önmagammá válok,
és ha transzba esek mélyen a lelkembe ások,
zseblámpával kezemben,keresek egy ládát,
karddal nyitok ajtót,mi az akadályon vág át,
találtam ott szörnyet,nem mosolyognak felém,
próbáltam eltüntetni és kiirtottam a felét,
ha megtalálom a dobozt,miben van sok gondolat,
rájöhetek mi okozta majd minden gondomat,
az út mely arra vezet,sötét,nyirkos helyen van,
de látom hogy a lelkem egyben van,
néhol kékes ha felnézek,kedves,mégis szomorú,
falon pár hangulat arc,alatta sok koszorú,
némelyiken "dühös" felirat,az arc mégis mosolyog,
"csalódott"-on "cserbe hagyott" se sokat változott,
ilyen lennék legbelül,mindig ugyanazt mutatom,
nem változtatom arcom,mikor megfeszít az unalom,
vigyorgok én akkor is,ha megfájdul a szívem,
de láda helyett kardot fogom,megváltozom,hiszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kritizáló szöveg? Nyugodtan. Egyetértesz azzal amit itt olvastál,akkor se sajnáld a karakterek leütését.