Nincs kegyelem.

Tudjátok kik kíváncsiak a soraimra,kik azok akik elolvassák minden kis fostos szaros írásom?- Akik szeretnek engem és képesek átérezni a legtöbbet,ha az elmebeteg részeket nem is számítom. Nem vágyom elismerésre,de úgy lemondani valamiről,hogy nem ismerjük mit is adhat,vagy elvehet az egy szörnyű dolog. Lekezelő és legfőképp időpocsékoló is. Ha egész nap egy kis játékautót barkácsolnék a kisfiamnak és mikor odaadnám neki az pedig rá se hederítve azt mondja: nagyon jó,köszi. Akkor elgondolkoznék azon vajon mi a francot erőltettem én ezt ennyit. Meg se nézte, még csak nem is pillantott rá de ő már elkönyvelte jónak és azt mondta amit én hallani akarok,hogy véletlenül se kelljen ilyennel törődnie. Ez az egész maga a lekezelés az önelégültség és önzőség,hogy neki nincs az én hülye dolgaimra ideje,igen,valahogy így éreznék.Szörnyen rosszul esne,bár nem mondanék semmit,hanem csak szépen leülnék a fotelbe és talán lemondanék az összes hasonló jellegű akcióba amivel meglepni akarnám az embereket vagy lenyűgözni a tudásommal azt,akit szeretek. De sajnos nem mindig értékelünk mindent megfelelően. Ez egy példa volt,de érthető amit mondok az írásaimmal kapcsolatban.