Elfonnyadó viasz, csak a kanóc maradt
mint megannyi emlék a boríték alatt
kezemben pár apró, vár az automata zaja,
keserédes kávém mint gondolataimnak java.
Sóhajtól lesz kisebb a nagyobbra való póló,
mert a mellkasomban liheg a sok emlék mi jó volt,
a ragaszkodás bennem mint macska a napra,
elfeküdnék úgy, fejed mellemre hajtva.
Elszáradt virág, a babos zacskó csörög,
a szavak játéka lett volna, felesleges körök,
víz,levegő, napfény és szükségek,
úgy kapkodom a szavakért, egy szót se ejtek ki érte.
Összefirkálták a térképem és lemerült a lámpa,
csak a sötétségben kereslek de túl sok a rámpa,
túl sok a határ, a meghúzott egyenes,
egy pillantás volt és azt mondtad ne szeress.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kritizáló szöveg? Nyugodtan. Egyetértesz azzal amit itt olvastál,akkor se sajnáld a karakterek leütését.