https://www.youtube.com/watch?v=lDYp3aabmoc

Puzzle doboz összerázva,

teljes káosz az asztalon,

az emlékekkel összezárva,

gombóc ragadt a torkomon.

Agyonszorított zsebkendő,

emlékeztető illatok,

ketten még a képeken,

egy élet az mit itt hagyott.

Suhanc voltam akkor még,

nem volt ennek eleje

mert nem akartam végét látni

hisz tetszett az egész veleje.

Kukoricás, séta, földút ,

elestem a kosárpályán,

emelgettem a földöntúl

csak vágyat láttam a száján.

Nagyapa ajándéka, 

kivételes porcelán szett

azt hitte ő is ,a leányból

asszony lesz.

Buszozás és messzi séta,

hétvégi találka,

morcos szülő, sok a gond,

ki van ez találva.

Ne hidd sose figyeltem,

én hallgattam ha szíved dobog,

de szólj, szóltál volna

mikor esténként a lelked zokog.

Forgolódás, durrog csattog,

száll a szó a messzibe,

utólag már kár vitázni,

látjuk mi lett ez végett.

Eljegyzés meg miegymás,

gyerekről már szólt a fáma,

tervek, jövő , karrier,

hogyan legyen albérletből vára.

Most üres lakás, üres minden,

nem szól többé csipcsirip,

nincs jóétvágyat puszi,

se kicsi vagy a nagy kifli.

Nincsen többé, jó éjt/reggelt,

hogy telt napod ,mesélj valamit,

csak az üres sorozatok,

amik valami életet hagynak itt.

Teli sötét minden este, 

ragyognak a csillagok,

eljött ennek az ideje ,

te ott örülsz,én itt vagyok.

Nem szégyenlem amit érzek,

igaz minden mondatom,

a magány csak amitől félek,

te voltál az én csillagom.

Igaz volt, mégis így lett,

volt sok kedves pillanat,

minden finomsága ízlett

az emléked örökre itt marad.

Nem akarom rágni magam,

hogy emésszen a bánat,

hogy a gondolat felszakítsa

belülről a számat.

Hogy elkiáltsam messzire,

mennyire is rossz ez,
mennyire futnál,
de lábad betonba öntve.

Ez már elemi, ösztön, 

mintha meghalna a társad,

eltűnik, köddé 

csak a nyom marad utána.

Te meg csak ülsz ott, 

nézel ki az ablakon,

neszt hallottál valahonnan

reméled a kulcslyukon.

De nem,

marad a csend,

s a kulcs a zárban,

rendületlen 

mint mióta várlak,
csak egy lakás lett
ami régen az otthonom.