Fázom

Nyirkos ,fázom.

Nyirkos a szobám,látom párás az ablak,
benyitna a boldogság de úgy látja zavarna,
elbújik avarba ,csendesen megbújik,
szemét becsukva újra álomra gubózik,
elmúlik minden este magánnyal sakkozva,
vesztett a fehér ismét hiába próbálkozna

próbálkozni kár,de ráér a feladás elmélete
pólót venni kéne ,de nem jó rám az L mérete,
mindenhol sláger,szememből hullik a nyál,
nem múlik el divat nélkül ez a nyár.

mindenki masszív,halott és vele a pénz.

Ha lenne

Ha lenne ezer szó,mely kifejezhetné,
mi a bánat tart
vissza minden tré.

Ha lenne jó cipőm,elfutnék olyan messze,
csillagok az égen,
testközelbe lenne.

Ha lenne bátorságom,kimondanám,
a te hibád,
nem az én hibám.

Ha nem lenne nagy szívem,
tudnám milyen az
ha én mondom,hátraarc.

Ha nem lenne a négy fal
senki nem hallná a könnyem,
ha nem lenne a papír,
senki nem tudná hogy öltem.

Magamat kiöltem
igazat adtam másnak,
hogy boldognak látszódjak
egy örök látomásra.

Kurva mindegy

Nincs számomra határ,elfogyott a türelem,
mikor ellenségeim sorát egy helyre ültetem,
előkapom a fegyvert ,betárazom és kérdem,
melyik faszfejjel kezdődjön a feldobós érem,
fej vagy írás,a lehetőséged adott,
ha veled van fortuna,barátod golyót kapott.

Te megmenekültél attól,hogy te szerzed az elsőt,
hisz fontos tudni külsőt tekintsd ne a belsőt,
számít ez már akkor,ha kijátszották fejed,
akkor kedvességed melyik segglyukadba tegyed,
amelyik a nyakadon ugrál föl és le alá,
de ne vegyél minden embert egy kalap alá.

Megmondom a tutit,ami csak számomra frankó,
hogy nem a pénz a fontos,de én tőlem lesz a bankó
olyan kurva drága,mert én adom neki az értéket,
és a reklám betanítja nekem,hogy ne ismerjek mértéket

Sötét folt

Sötét éjjelen,ha az árny mélybe húz,

tudod a benned rejlő sötét előbúj,

irdatlan harag,irigység és bánat,

amik máskor nem hagyják el számat,

kegyetlenség,irgalom nem férnek el,

azt bántottam kit kezemmel értem el

Apokalipszis,atomháború,felfegyverkezés,

mikor a démon előtör belőlem,rettegés

pánik folyt el minden szemet előttem,

mert lehet álmodtam,de valakit lelőttem.

Üres hétköznapok,zajos hétvégék,

olyan gyár szaga,hol álmom tépték szét,

semmit mondó ajkak,nem rebeg a szem,

hely ahol nem létezik szerelem.

Tudjátok kik kíváncsiak a soraimra,kik azok akik elolvassák minden kis fostos szaros írásom?- Akik szeretnek engem és képesek átérezni a legtöbbet,ha az elmebeteg részeket nem is számítom. Nem vágyom elismerésre,de úgy lemondani valamiről,hogy nem ismerjük mit is adhat,vagy elvehet az egy szörnyű dolog. Lekezelő és legfőképp időpocsékoló is. Ha egész nap egy kis játékautót barkácsolnék a kisfiamnak és mikor odaadnám neki az pedig rá se hederítve azt mondja: nagyon jó,köszi. Akkor elgondolkoznék azon vajon mi a francot erőltettem én ezt ennyit. Meg se nézte, még csak nem is pillantott rá de ő már elkönyvelte jónak és azt mondta amit én hallani akarok,hogy véletlenül se kelljen ilyennel törődnie. Ez az egész maga a lekezelés az önelégültség és önzőség,hogy neki nincs az én hülye dolgaimra ideje,igen,valahogy így éreznék.Szörnyen rosszul esne,bár nem mondanék semmit,hanem csak szépen leülnék a fotelbe és talán lemondanék az összes hasonló jellegű akcióba amivel meglepni akarnám az embereket vagy lenyűgözni a tudásommal azt,akit szeretek. De sajnos nem mindig értékelünk mindent megfelelően. Ez egy példa volt,de érthető amit mondok az írásaimmal kapcsolatban.

Esti agymenés :)

Mindig elszakad egy húr,mikor önmagammá válok,
és ha transzba esek mélyen a lelkembe ások,
zseblámpával kezemben,keresek egy ládát,
karddal nyitok ajtót,mi az akadályon vág át,
találtam ott szörnyet,nem mosolyognak felém,
próbáltam eltüntetni és kiirtottam a felét,
ha megtalálom a dobozt,miben van sok gondolat,
rájöhetek mi okozta majd minden gondomat,
az út mely arra vezet,sötét,nyirkos helyen van,
de látom hogy a lelkem egyben van,
néhol kékes ha felnézek,kedves,mégis szomorú,
falon pár hangulat arc,alatta sok koszorú,
némelyiken "dühös" felirat,az arc mégis mosolyog,
"csalódott"-on "cserbe hagyott" se sokat változott,
ilyen lennék legbelül,mindig ugyanazt mutatom,
nem változtatom arcom,mikor megfeszít az unalom,
vigyorgok én akkor is,ha megfájdul a szívem,
de láda helyett kardot fogom,megváltozom,hiszem.

Esti különlegesség- friss ropogós-csak úgy.

Nincs különleges képességem,nem vagyok sztár,se rémes,
de eltudom neked regélni,hogy ki az ki szeretetre éhes,
csöndben ül a magányban,mosolyt feszít az arcára,
és búsan fetreng egymagában,részegen dől a párkányra,
ölelés kell neki,nem ivócimbi ki a pultig mondja neved,
s ha úgy gondolja lelép kit te fűztél és a tárcádat se leled,
emberek volnánk megszületünk,majd meghalunk,
de amit elmondok,én mondatom,az én lelkem megszabadul,
mindent ununk,vagy leszarunk,ilyen ez az új "mi" utunk,
mert eltűntek az ingyen kurvák,hisz a pénz lett mától a mi urunk,
legenda leszek,mert a te szavad elszáll a keleti széllel,
de az én mondatom eggyé válik a holdényes horror regényes éjjel,
végtelen az a hely,honnan szedem én a szavakat,
lehetetlen megállítani vagy ledönteni a falakat,
az én seregem halhatatlan ,vak és süket,nem beszélnek,
bénának neveznéd őket,de ők szívvel éreznek,
belédlátnak,billogoznak,lelked ő általuk lesz testednek a rabja,
s mikor úgy gondolják elengednek,az lesz szabadulásod napja.

Éhes vagyok,de nem vágyra,
rég leszóltam e világra,
ne hagyd magad,vezess bolond,
ha már baszol mindenre,
ne légy hülye húzzál kotont.